Idegőrlő ez a macska-egér játék a Predsszel, főleg hogy arra az egy helyre megy az Edmontonon kívül az összes csapat mögöttü(n)k. Már a hetedik Wild is túl messzinek tűnik és jobb csapat is, mint bármelyik utánuk.
Mondjuk a Nashville is jobbnak tűnik összességében picit, mint az üldözői.
Basszameg nem is tudtam hogy ma van meccsunk en meg neztem a fantasy oldalt.. Francba nem baj Bigras miatz amugy is megnezem, legalabb nem kell izgulnom
Csak azért nem vagyok nagyon csalódott, mert összességében jól játszottunk és nem érdemeltünk vereséget. Az első harmadot kár hogy átaludtuk, illetve Dutchie is nagyon egyedül volt a sorában, mert Macknek és Tangsnek összesen kb egy értelmes megmozdulása volt összesen.
Ezt a Wagner gyereket meg nem szabad kihagyni, ilyen becsülettel kaparó játékos kevés, aki minden shiftben belead amit csak tud, és még hasznosan is teszi ezt.
A meccs egyetlen pozitívuma Bigras első pontja, szegény Pickard meg megint mindent megtett, de cserbenhagyták a többiek. Még mindig utálom a Columbust, nézhetetlen ez a cséphadarás amit játszanak.
Bigras egy potenciális #2 védő hosszú távra, á la Brodie, Josi, és ebben nincs is olyan nagy risk, ellentétben Driounnel. Az ilyet nem szabad elszórni.
Amúgyis inkább legyen több jó védőnk és kevesebb jó csatárunk szerintem.
Elméleti szinten, más is számolt ezzel a lehetőséggel: HIVATKOZÁS
Nagyszámú, jó védő prospectek ide vagy oda, jobb lenne, egy Siemens + pick , ahogy Bob is mondta. Bigras túl ígéretes ahoz, hogy ne fájjon. (Speciel, nekem legalább is.) Persze az igazsághoz tartozik, hogy nem tudom, mennyire nőttek ők össze, a HM-ben.
Más nincs a kezünkben amit adni tudnánk - minek a kárára akkor?
EJ, Berrie és Zadorov hármas a következő 5-6 szezonban jó lesz, alapnak mindenképp, lehet hozni melléjük még egy Stuartnal jobb bekket - az utolsó párban meg el lesz Holden is valakivel (aki amúgy november óta nagyon jó, pedig ő is túl van játszatva).
Van további védő prospect is dögivel aki bejöhet, Boikov és Mironov (20 évesen KHL All-star) nagyon bíztató; Meloche-t sem írnám le, de inkább a két oroszt várom - ha Pickardot nem számoljuk, akkor a top prospectjeink között kb. van 6 védő és 2 csatár, egy védőt szerintem be lehet áldozni és ebben az esetben nyilván csak a legjobbról lehet egyálltalán tárgyalni. Nagyon sokat számít ez esetben Drouin MacKinnonhoz való viszonya is, ha csak egy sima szélső prospect lenne, akkor azt mondom hagyjuk és ne kockáztassunk azzal. hogy védőt adunk, de ez az eset így high risk - ultra high reward.
Én benne lennék abban a cserében, mégha valószínűleg picket is kéne dobni mellé.
Ha van lehetőség a MacKinnon-Drouin kettős össehozására, akkor arra rá kell startolni. Mennyire szép lenne már egy Drouin-MacKinnon-Duchene; Landeskog-Söderberg-Rantanen top6!
Remélem, Bigras-t nem azért hoztuk fel, hogy a Tampának mutogassuk Drouinért. Örülnék, ha jönne, de Bigras a legígéretesebb D prospectünk, nem szeretném, ha elcserélnénk.
Rendben volt a két gyerek, csak emiatt volt érdekes ez a meccs (szerencsére). Helyenként azért dadogott a korong, de náluk még belefér. Picksnek is jó visszarázódó meccs volt.
Nem tudom ilyen játékkal hogyan lehet egy csapat vonalközelben keleten...
Egyetértek, ez a Devils nagyon gyengusz csapat volt most. Az első harmadban lőhettünk volna még vagy 3 gólt. A meccs közepén volt hátul egy kis változtatás, mert Redmond ment Busman mellé, és a két gyerek került a 3. párba, de nem volt ezzel gond. Bigras első NHL meccs, Barrie első SHG, Pickard első shutout. Ez a meccs így volt kerek, a Corsi mutatója a két srácnak meg csak hab a tortán.
Anyiban csalóka ez a meccs, hogy a Devils forcheck az kb. nem létezett, azért az egyértelmű, hogy Guenin-nél mindketten kb. 10 nagyságrenddel jobbak. Roy nem tudom mit gondolt ezidáig. Mindketten nagyon fiatalok, még akár jók is lehetnek. Azért nem szabad túlságosan extázisba jönnii egy meccstől - jusson eszünkbe Elliott ekső 10-12 meccs az Avsban!
Zadorov led the Avs in possession at ES for defensemen (19-11), and Bigras was second best (10-7).
Ennyi.
Bigras nagyon rendben volt, ahhoz képest, hogy első meccsét játszotta. Volt pár bizonytalanság, meg egy so-so kiállítás, de végre nem Guenint kellett nézni, hogy a pálya közepéről induló csatár beszorítja a sarokba meg nem 5 mp-ig tartott eldöntenie, hogy mit is csináljon a koronggal ha hozzá kerül. Hockey IQ. Zadorov is jó volt, mindig történt valami ha jégen volt, jó volt viszontlátni a totál passzív, lassú és töketlenkedő emberek helyén.
NAgyon sima meccs volt, és nagyon alkalmas arra hogy a két fiatalt betegyük, senkit nem akarok megbántani, de ez a Devils nagyon-nagyon gyenge támadásban. Védekezésben nem rossz, a kapusa meg szuper, de elől semmi. Egy szó mint száz, remek meccs volt arra hogy a két fiatallal védővel kisérletezzünk, főleg Bigras számára volt ideális az ellenfél, elvégre ő most debütált. Zadorov nagyon jó volt a többi védőhöz viszonyítva is, Bigras is helytállt, hatalmas dolgot nem mutatott, de az azért sejthető, hogy fényévekkel jár Guenin előtt. Nehéz megítélni a teljesítményüket, mert annyira nem tették őket próbára, tényleg langyos meccs volt. Jók lesznek ezek a srácok, remélem Roy egyiket sem fogja Stuart miatt kitenni.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.